Kávé nélkül lehet élni, de minek?

A kávé ízének és aromájának élvezete oly mélyen gyökerezik mai kultúránkban, hogy képtelenek vagyunk érzelmek nélkül megközelíteni az illatélményt, amit ez a fekete nedű nyújt. Ez az illat a középkortól datálhatóan ugyanolyan jelentősséggel bírt hajdanán élt őseink számára, mint nekünk. Azt mondják, a cigarettázók kirekesztett közössége a legösszetartóbb, de a kávét szeretők, sőt a kávét mániákusan a legcsúcsabb minőségi módon készítők társasága is van olyan niche! Sőt mi több, van akinek kávé imádata oly hatalmas, hogy parfümben is ezt az aromát keresi.

A kávé egyszerre a magányosan hörpölgethető, keserű ital, mely mint mondani szokás, olyan színezettel és ízzel bír, akár maga az élet. (Ez a kávé keserű, mint az élet). Ugyanakkor az emberi kapcsolatok között úgy működik, mint egy varázslatos kötőanyag, mely szorosabbra fon egy közös íz- és illatélménnyel, no meg a felejthetetlen felszálló gőzzel.

A romantika időszakában „spleennek” nevezett hangulatra a legjobb parfümajánlatunk a Jousset Parfums ház Qahua Bungája, minek illata akár egy sötét kávécunami, a pokol legmélyebb bugyraiból ront ránk. Mi mást is érezhetnénk, mint az önkéntelen megadást ennek a fenevadnak.

Itt az organikus olasz kávé ősi, ehető oldalát mutatja meg. Gondoljunk csak arra a bizonyos etióp juhászra, aki megfigyelte, hogy juhai egy bizonyos vörös bogyót fogyasztanak és megélénkülnek. De nem csak bárányok ették ezt a keserű termést, de nem ám! Az ugandaiak, ha hosszú útra keltek, állítólag szárított kávészemeket rágtak (úgy gondolták, hogy ettől erőre kapnak), az abesszínok pedig egyszerűen azért rágták a kávét, mert szerették.

Visszatérve Jimmy Bodin Qahua Bungáira, mivel összesen négy verzió ismeretes a Cherry Gardenben, erősen kifejezi mindazt, amitől a XV. századi egyház kézzel-lábbal tiltakozott és az ördög italának bélyegezte. Ugyanis ez az illat mély, sötét, buja, és mintha titkos alagutakat, budoárokat rejtene, csak éppen alá kell merülni a sűrű kávéóceánba, mert parfümőrünk nem sajnálja az alapanyagokat nedűiből!

Megnyugtatásul, hogy nem vagyunk rossz keresztények akkor sem, ha reggelente kávézunk, VIII. Kelemen pápa a kávé hódolója volt és ezt mondta:

„Annyira finom ez a nedű, hogy bűn lenne, ha csak a pogányok ihatnák. A sátánt úgy gyűrhetjük le, ha áldásunkat adjuk a kávé fogyasztására, és igazi keresztény itallá tesszük.”

Sokan úgy vélik, a közösen elfogyasztott kávé valakivel, akit szeretünk a legcsodálatosabb tapasztalás ebben a létezésben.

„Van a kávé... A fekete. Olyan, mint az élet. Sötét és keserű. És van a kávéház. Ahol nem a kávé a legfontosabb, hanem a találkozás. A beszélgetés. Két ember beszél, beszél, beszél, és egy napon a kávé más értelmet nyer. Átalakul érzelmekké. Többé már nem egyszerű kávé, hanem barátság, szeretet, vagy éppen szerelem. Az iránt, akivel a kávézás élményét az ember megosztja. Attól kezdve minden csésze kávé ezt jelenti. A másikat. Még akkor is, ha nincs jelen. Emléke, emlékeztetője lesz. És ekkor már nem sötét, és nem keserű.”

Csitári-Hock Tamás

Ezt a szerelmes kávégőzös hangulatot a leginkább a holland Baruti ház Berlin im Winter illata valósítja meg, mind illatélményét és történetét tekintve.

Képzeljük csak el a hideg, északi Berlint! Ott lakik a lány, aki a fiatal, mediterrán télhez szokott fiú szőke hajú szerelme. Fűtenek a szobában ugyan, de kint kegyetlenül ordít a tél. Bent viszont halkan pattog a tűz a nikkelszamovár alatt. A teájukat felöntötték whiskyvel, melynek illata átjárja az írisz aromájú szobát. A kávé meleg jegyei óvón és ölelőn veszik körbe őket, melyet a maszticgyanta jellegzetesen görög aromája tesz még bonyolultabbá, akár egy ilyen távkapcsolatot.

Bár a kávét szerzetesek is fogyasztották, így talán ezt a romantikus szálat sem kell annyira erőltetni! Egyáltalán ne is erőltessünk semmit! Hagyjuk, hogy megöleljen, megborzongasson és megvigasztaljon bennünket ez a csodálatos cserje!

„A tealevelek mit sem érnek a kávézaccból való jósláshoz képest, ha az ember a szépítetlen igazságra kíváncsi. A kávé iható mágia.”

Catherynne M. Valente

Egy arab szerző, Sehabeddin Ben úgy tudja, hogy a kávéivás szokását az ádeni mufti, Gemaleddin honosította meg a XV. század közepén Boldog Arábiában. Gemaleddin Perzsiában látta néhány honfitársát kávézni, és amikor hazatérve gyengélkedni kezdett, maga is kipróbálta az italt. Nemcsak meggyógyult, hanem megtapasztalta a kávé serkentő, áloműző hatását is. Fogyasztani kezdte, és ajánlotta, hogy a dervisek kávéval élénkítsék magukat az imával töltött éjszakákon.

Most pedig képzeljünk el egy éjszakai zajongós, mégis spirituális jellegű partit, amit az éjszaka gyermekei, a baglyok rendeznek, akik – tegyük fel – meginvitálják denevér barátaikat! Ennek a tökéletesen dekadens képnek az olfaktorikus elképzelésére itt a Plumage Paris Tapage Nocturn nevű parfümje.

A parfümöt a bagoly szárnysuhogása ihlette, melyet megfűszerez az éjszaka és egy izzó, forrongó hangulat, mely olyan, akár egy költőktől és művészektől zsongó kávéház, ahol aktívan fogy a whisky, a rum és a dohány. Pattanásig feszült húros hangszereket, századvégi eklektikát, földalatti charleston zenét, izgága harlekint látunk, aki dervistáncol a poros színpadon. Ez az illat egyszerre őrjítően felkavaró és otthos, akár a bagoly misztikus odúja. A Tapage Nocturne egy olyan kávéház illatát idézi, mint a Toulouse Lautrec-képekről idealizált párizsi éjszakák világa!

Hozzá kell tenni azonban a tisztánlátás végett, hogy az első európai kávéházakat, kizárólag férfiak látogathatták.

Az első párizsi kávéházat 1672-ben nyitotta meg egy örmény kereskedő, de nem aratott sikert. Később más örmény és perzsa vállalkozók is kísérleteztek – eredménytelenül. Nem sokkal később az üzleti rést felfedező francia vállalkozók rendeztek be elegáns, tágas, az ő ízlésüknek megfelelő helyiségeket, ahol kávét, teát, csokoládét, egyéb üdítőket kínáltak, s ide már szívesen eljöttek az írók és a társasági emberek.

Az első londoni kávéház néhány évvel megelőzte a párizsit. Az angol törvénykönyvek 1660-ban említik először a kávét; a kávéárusokra gallononként négy penny adót róttak ki. 1675-ben Károly király betiltotta a kávéházakat, amelyeket felforgató eszmék terjesztésével vádoltak, de a tilalmat néhány napon belül visszavonta, mielőtt elvitte volna a népharag, vagy a fent említett züllött baglyok.

Ám most tegyük félre a tréfát!

Jöjjön most egy összetett történet, mely a hősies ellenállásról, hazafiasságról és az ezzel járó nélkülözésről szól. Adi ale Van .U.M.B.R.E. parfümjét a gourmand illatok mesterséfje, Jimmy Bodin rakta össze. „A terrakottán csillogó kora reggeli napfény melegsége hatja át és emeli magasra ezt a Qahua Bungákon is túlmutatóan sima, burkolózóan ölelő, odorikus kávés parfümkülönlegességet. Összetett, többdimenziós, aromatikus kaftánként körbeölelő hiánypótló remekmű: keserű pörkölt kávé, gyanták, dohány, fűszerek, virágok és krémesen hömpölygő mirha könnyű, mondhatni friss és szinte virágosan lágy keveréke, mely úgy járja körül viselőjét, mintha sivatagi szellőfuvallatok cirógatnák.” Lazalkov

Kedves Olvasó, joggal kérded: akkor ezek a hegyi partizánok kávéval, csokoládéval és dohánnyal nélkülöztek a Muscel megyei hegyek között a fogcsikorgató hidegben? Úgy véljük, az ízek és az illatok simogató aurája volt, mely a töretlen reményt tartotta bennük. Talán úgy gondolták, kemény gerillaharcuk majdani dicsősége az otthon selymesen ölelő kávés és édes dohányos melege lesz!

Ha már a történelemnél tartunk ismét és ilyen közel hazánk határához, ne lepődjünk meg, hogy itthon a kávé fogalma pejoratív módon jelenik meg: A magyar szájhagyományban a „feketeleves” kifejezés a 17.századból származik. Az 1680-as években a váradi pasa el akarta fogatni Thököly Imre fejedelmet, ezért egy ebédmeghívás ürügyével magához csalta. Thököly azonban elővigyázatos volt és gyanakodott, hogy készül valami ellene, így az ebéd után gyorsan távozni akart, mire az egyik janicsár aga a következő szavakkal tartotta vissza: „Ne siess, Uram, hátra vagyon még a fekete leves!” Miután a vendég kuruc fejedelem megitta a kávéját, láncra verve vitték az isztambuli Héttorony börtönébe. Az úgynevezett „fekete leves”, azaz a kávé fogyasztása a török étkezés elmaradhatatlan kellékeként vált ismertté a középkori Magyarországon. Gárdonyi Géza Egri csillagok című történelmi regényében 140 évvel korábbra tette e kifejezés használatát: 1541-ben Török Bálint elfogásakor Buda török megszállása során mondták, hogy „Hátravan még a fekete leves”.

Következzék a kihagyhatatlan Franck Boclet Fragrance kollekciójának egyik népszerű illata, a Café parfüm, melyet a kolumbiai kávé ihletett! Miért olyan fontos ezt kiemelni?

Kolumbiába a kávét 1723-ban a jezsuiták hozták be. Hosszú ideig csak dísznövényként termesztették, vagy saját felhasználás céljából.

Brazíliával ellentétben, ahol az ültetvényeken rabszolgák dolgoztak, Kolumbiában úgy döntöttek, hogy ők más utat választanak a kávé termesztésében. Létrehoztak egy kávémágnások nélküli szövetkezetet, az úgynevezett „Nacional de cafeterost” (FNC), amely az egész ország területén 500 000 kávétermesztőt foglalkoztatott. Az FNC egyfajta szakszervezetként is működik a mai napig. A gazdálkodók együttesen jobb adózási feltételeket vívtak ki a kávé exportálását illetően, így nemcsak a minőség, hanem az áraik is versenyképesebbé váltak.

A kolumbiai kávé ismert nevei, mint az „excelso” vagy a „supremo” szintén az FNC-hez fűződnek. Itt viszont meg kell jegyezni, hogy ezeknek a neveknek semmi közük nincs a kávé minőségéhez, csak a kávészemek méretét határozzák meg.

Különböző ízvilággal rendelkeznek, mivel több különböző területen termesztik a kávét, ahol más feldolgozási módszereket használnak. Például a Huila régió a kávé feldolgozásánál a nedves eljárást alkalmazza, míg a Tolima régió a száraz feldolgozást részesíti előnyben, így a két kávé teljesen más ízű.

Azonban a kolumbiai kávékról általában elmondható, hogy ízüket, ízvilágukat gyakran az eredeti tradíciós kávéhoz hasonlítják. Ez az állítás különösen igaz a sötétebb pörkölésű kávéknál, mint pl. a mi Columbia Risaralda – La Celia kávénk esetében.

De térjünk már rá végre Franck Boclet parfümjére! Különlegessége, hogy az illat nyitása rendkívül friss. Sziporkázó mandarin, bergamott és citrus jegyek szexi calypso táncot járnak szinte az elejétől a végéig, hiszen a szívillat narancsvirágos és liliomos akkordjai a rozmaringgal egyre vibrálóbbá teszik ezt a különleges gourmand illatot. Zárásként az orientális és fás jegyek veszik át az uralmat a vetiverrel és pacsulival, meg nem feledkezve a kávéról, a főszereplőről.

Ha a feketekávé eredete homályba vész is, a különböző források abban megegyeznek, hogy a kávécserje egy etióp tartományból, Kaffából származik. Innen terjedt el Jemenbe, Perzsiába, Arábiába és Egyiptomba, majd világhódító útjára. És lám az egész világ legnagyobb fogyasztási cikkévé vált! Nincs olyan ember, akinek közömbös volna az illata és az íze, hiszen a pörkölés hatására mindannyiunkban megelevenedik egy emlék, melyhez hozzá kapcsolhatjuk ezt az érzékelést. Intenzív aromája meghatározó az életünkben és szaglásunkban.

A kávébabból származó illékony vegyületek receptorainkhoz kötődnek, amelyek gyorsan generálják a piriform és az orbitofrontális kéregbe, a hipotalamuszba és a limbikus rendszerbe küldött idegimpulzusokat. Az említett agyi régiók néhány másodpercen belül érzékelik az illatot.

De hogy van-e a kávé illatának mélyebb üzenete, rajtunk áll, azaz emlékeinken és érzéseinken.

Dzsida Jenőt a kávé és a kristálycukor esete mély és nehéz gondolatokra inspirálta. De tegyük fel magunknak a kérdést! Mit jelent nekünk a kávé?

“...Mondd, kissé mártottál-e már

hófehér cukrot barna lébe,

egy feketekávés pohár

keserű, nyirkos éjjelébe?

S figyelted-e: a sűrü lé

mily biztosan, mily sunyi-resten

szivárog, kúszik fölfelé

a kristálytiszta kockatestben?

Így szivódik az éjszaka

beléd is, fölfelé eredve,