Lehet műalkotás egy parfüm, avagy művészetnek tekinthető a parfümőrök munkája? 3. rész
Legutóbbi illatművészeti kalandozásunk során a csehszlovák származású Jana Sterbak húsruhájától jutottunk el a New York-i Soho egyik gyárépületébe, melynek 3600 négyzetméteres padlásán több mint 100 tonnányi tőzeggel és kéregdarabokkal kevert, nedvesen tartott termőtalajt halmoztak fel a kiállítás látogatóinak olfaktorikus örömére.
Chandler Burr amerikai újságíró, író és múzeumi kurátor nevét már említettük sorozatunk indulásakor – nem véletlenül, hiszen neki köszönhetjük az első tisztán az illatművészetnek (olfactory art) és a parfümök történetének szentelt múzeumi kiállítást. Burr szerint a parfüm mint illékony, struktúrával nem rendelkező objektum, egy olyan művészeti forma, amely éppolyan legitim alkotás, mint bármi más, amit egy múzeumban vagy galériában kiállítva megtekinthetünk. Burr ezért úgy véli, hogy a parfümöknek és az általuk képviselt illatművészetnek – amellett, hogy hozzátartoznak a mindennapi fürdőszobai rutinhoz – a kiállítótermekben is helyet kell biztosítani, hiszen az illat ugyanúgy művészi médium, mint a festészet, a szobrászat és a zene.
Burr ellenzi az illatművészeti alkotások nyersanyagaira való „idióta redukcionizmust, amit ugyanolyan ostobaságnak gondol, mint egy épületet művészi szempontból a strukturális alkotórészeire fókuszálva megítélni, azaz hogy például egy adott építészeti alkotás háromszorosan préselt alumíniumból és oxigénnel dúsított acélból, valamint 4-es típusú betonból készült-e. Chandler Burr karrierjének nagy részét azzal töltötte, hogy megpróbálta megváltoztatni az illatiparról alkotott elképzeléseinket, miközben bevallottan semmiféle képzettséggel sem rendelkezik az illatok terén. Mesterdiplomáját ugyan nemzetközi közgazdaságtanból és japán politikai gazdaságtanból szerezte, viszont az is tény, hogy hosszú éveken át vezette a New York Times Scent Notes rovatát és számos könyvet is írt a témában.
Luca Turin Az illatok tudománya
A link mögött megnyíló videóban megtudhatjuk milyen tudomány rejtőzik egy kellemes parfüm illata mögött? Humoros, informatív előadásában Luca Turin biofizikus megvilágítja egy illat molekuláris szerkezetét és az illat létrehozásának művészetét.
Burr a parfüm mint művészeti forma iránti érdeklődését Luca Turin tudós, biofizikus, író esztétával, a szaglás és az írott parfümkritika zsenijével egy párizsi pályaudvaron történt véletlen találkozásához köti. Ebből a találkozásból született 2004-ben a The Emperor of Scent című könyve.
The Art of Scent: 1889-2012, New York Museum of Arts and Design (MAD)
A New York-i Museum of Arts and Design (MAD) 2012. november 20. és 2013. február 24. között várta a nagyközönséget az illatművészetnek és a parfümök történetének szentelt első múzeumi kiállítással, amely kifejezetten képzőművészetként kezelte a parfümöket. Chandler Burr 12 – történetileg kulcsfontosságú – illatos kompozíciót használt fel a modern parfüm 1889-től napjainkig tartó fejlődésének feltérképezése és személyes megtapasztalása érdekében. Kezdve Aimé Guerlain Jicky-jével (1889), amely az elsők között alkalmazott szintetikus anyagokat a természetes összetevőkkel elegyítve, majd folytatódik a Chanel No. 5-tel (1921), amelyet a nagy parfümőr, Ernest Beaux készített, és amelyet általában az első modern illatnak tartanak, de a palettán megtalálható olyan kortárs illat is, mint Olivier Cresp vattacukor illatú Angel-je (1992) is.
A kiállításra érkezvén a Diller Scofidio + Renfro által tervezett különleges installációjának köszönhetően, egy minimalista hófehér terembe lépünk be, melynek falai illatokat árasztanak. A főgaléria matt fehér falait tizenkét ívelt anatómiai formát imitáló mélyedés tagolja, melyek távolról ivókutakhoz hasonlítanak. Közelebbről megvizsgálva mindegyik mélyedésben található egy „illatgép”, amely finom, illatosított levegőáramot bocsát ki, amikor fölé hajolva a mozgásérzékelőt működésbe hozzuk. Megmártva benne az arcunkat olyan érzés, mintha nagyot kortyolnánk egy illatos szökőkútból.
Mivel ebben a steril, natúr környezetben nincs más, ami elvonná a figyelmünket az illat komplexitásától, ezáltal a szaglás élménye válik a domináns érzékszervi bemenetté. A csomagolás nélküli parfümök megfosztva milliárd dolláros csomagolásuktól, iparági identitásuk nélkül, meztelenül tárják fel számunkra lényegi mivoltukat, olfaktorikus lelküket, légnemű benső identitásukat. Amint egy márkanevet látunk egy parfümös üvegen, vagy annak csomagolását, azonnal asszociációkat, prekoncepciókat viszünk az illat belsejébe. A nagy kérdés, hogy valóban képes-e a mezítelen „Angel” a teljes varázslatát átadni csillag alakú palackja nélkül?
A 12 illatosító állomás közötti falakra kivetítve olvashatjuk minden illat alkotójának nevét, ami azért is volt unikális, mert ezt megelőzően csak a szakmán belül volt ismert a parfümőrök neve. A falra vetített szövegek a vizuális művészeteknek fenntartott stílusirányzatok megnevezéseit tartalmazzák, mint például modernista, romantikus, absztrakt, illetve brutalista. A terem közepén egy padlóra vetített szöveg olvasható, amely tájékoztató leírást ad a kiállítás lényegéről.
Így lett romantikus a Guerlain Jicky (1889), modernista a Chanel No. 5 (1921), absztrakt impresszionista a Givenchy L’Interdit (1957), a korai amerikai iskola képviselője a Clinique Aromatics Elixir (1971), indusztriális a Guy Laroche Drakkar Noir (1982), szürrealista a Thierry Mugler Angel (1992), minimalista a L’Eau d’Issey (1992), fotorealista az Estée Lauder Pleasures (1995). A kinetikus művészetek képviselője a Dolce&Gabbana Light Blue (2001), neo-romantikus a Prada Amber (2004), luminista a Hermès Osmanthe Yunnan (2006) és végezetül posztbrutalista az Untitled (2010) a Maison Martin Margiela háztól.
Minden illatot Chandler Burr választott ki, annak érdekében, hogy feltárja a parfümkészítés esztétikai evolúcióját, ezáltal is szemléltetve az „illattervezés” korszakokon átívelő főbb újításait. Ilyen innováció volt a tizenkilencedik század végén megjelent szintetikus nyersanyagok bevezetése. Azelőtt az illatok létrehozása csak természetes összetevőkre korlátozódott – Burr véleménye szerint a szintetikus anyagok használata alakította át a kézműves termékeket műalkotásokká.
A Jickyben például a híres párizsi parfümgyártó család sarja az újdonságnak számító mesterséges anyagokat (ß-linalool, 2H-chromen-2-on molekulát, másnéven kumarint és az etil-vanillint) összekeverte az organikus esszenciákkal, hogy elkészítse azt, amit Burr az egyik első igazi szaglóművészeti alkotásnak nevez. A Jicky zsenialitása az, hogy soha nem létezhetett a természetben. Guerlain egy új műalkotást és egyben új művészeti formát is alkotott általa. Ezek a szintetikus anyagok ugyanúgy felszabadították a parfümőröket a természet korlátai, a hagyományos anyagok használata alól, ahogy az új fémek Gustave Eiffelt az 1889-ben elkészült tornyának építésekor, ugyanabban az évben, amikor Guerlain elindította a Jickyt!
Ernest Beaux 1921-es Chanel No. 5-je nyíltabban használta már a szintetikus anyagokat – jelen esetben bizonyos aldehideket –, hogy ezáltal a történelem talán legikonikusabb luxusparfümjét állítsa elő.
A posztbrutalistaként ábrázolt Maison Martin Margiela Untitled parfümje, Daniela Andrier alkotása, egy hűvös vihar hevességét közvetíti, amely letépte a fiatal fák „végtagjait”, felfedve a bennük áramló szerves anyagok, a friss és hideg esővíz illatát, a hűvös tavasz zöldjét, felfokozottan és kissé brutálisan. Ez a rendkívüli alkotás a brutalizmus számos esztétikai elemé magában hordozza, szakítva a konvenciókkal és klisékkel, esztétikája az izgalom és nyugtalanság kiváltására épül, felhasználva a nyers erőt, miközben visszavezetett minket a természetbe, a galbanum zöld és absztakt textúráját felhasználva.
Az indusztriálisnak titulált 1982-es megjelenésű Guy Laroche Drakkar Noir, Pierre Wargnye alkotása, melynek szerkezeti magvába dihidromircenolt, a mosószerek illatosításához használt molekulát tett, ezáltal olyan mélyen és radikálisan átalakítva az illatművészetet, ahogyan az iparosodás tette ezt bármelyik művészeti ággal. A szintetikus felületaktív anyagokból készült mosószerek először a második világháború után kerültek tömegesen forgalomba, és iszonyatos szagúak voltak. Ennek elfedése roppant nehéz feladat volt, hiszen a mosószerek összetételét más molekulák lebontására tervezték és a drága illatanyagokat nem lehetett hozzáadni, hiszen ez oly mértékű költségnövekedést okozott volna amit a vásárlók nem toleráltak volna. Ekkor jött a képbe egy olcsó molekula, a dihidromircenol.
A kiállításnak volt egy második terme is, melyben egy hosszú asztalon külön üvegtálakban helyezték el a kiállított folyékony illatokat, arra biztatva a látogatókat, hogy papírcsíkokat belemártva ismerkedjenek a parfümökkel, és saját szubjektív gondolataikat egy iPad érintőképernyőjén tegyék közkinccsé, melyeket valós időben kivetítettek a terem falára, közösen alkotva egyfajta leíró szókészletet az egyes parfümökről.
Sajnálatos módon egyetlen kézműves, vagy indie alkotás sem került be a kiállításra, de talán a jövőben ez is megtörténik.
Sorozatunk következő részében, egy illatos operaelőadás kulisszatitkaival ismerkedünk meg.
Kukkantsunk be a Cherry Garden budoárjába, a régi szép idők, modern vintage hangulatba öltöztető illatai közt kutakodva:
Igazi vintage varázslat, ahogy visszarepít minket a XX. század elejére ez a gyümölcsös chypre hangulat. Nem fedi fel magát azonnal, döbbenetes módon változik, szinte minden alkalommal más és más arcát mutatja. A Madeline Peach korabeli vintage chypre szerkezetű (bergamott, tölgymoha, labdanum) parfümökből meríti mérhetetlen erejét, melyhez lédús őszibarack és sárgabarack lélegzetelállító aromáját illesztette Matthew Meleg. A fahéjas illatjegy szinte az egész kompozícióban érezhető, csakúgy, mint a sárgabarack, az aranyló őszi napok, az érett őszibarack és a csiszolt gyantás fák pazar illata. Roppant erős jelenlét, fantázia és mohó orr szükséges, hogy maradéktalanul kiélvezhessük a vele eltöltött hosszú-hosszú órákat.
Egy illatos kincs, mely tökéletesen szublimálja a citrusos és fűszeres esszenciák harmóniáját a fenséges összetevők erejével, amely a férfi elegancia és az időtlen stílus lényegét hordozza. Finom, friss, tonikus hatás, melyet a bergamottnak és citrustestvéreinek köszönhetünk, rózsaszín borsos fűszerezettséggel. A kifinomult árnyalatok használata révén meglepően könnyű, okos, gyengéden sugárzó, klasszikus karizmán alapuló karakter. Igazi, régi fodrász szalonban érezhetjük magunkat, de mégsem nevezhető retro illatnak. A kompozíció egy füves tájat vetít elénk az esti félhomályban, miközben illuzórikus, bizarr formájú fákat látunk a nedves levegőben felszálló ködfoszlányokon keresztül. Üde ciprusok és örökzöldek illata száll, majd egy hirtelen villanással egy luxusautó puha bőrülésében találjuk magunkat. A bőr puha és szelíd, amit a pézsma jegyzetének édessége támaszt alá, amint lassan felemelkedik a pacsulival, egy igazi puha bergamott-velúrként.
Az Under My Skin a kirobbanó erotika természetes illata, amit fátyolosan retró csábítás vesz körül. A stílusos elegancia könnyeden kacérkodik a mélyről feltörő, magával ragadó tiszta érzékiséggel. A nyitó akkordban a levendula finomsága meglepő hatású, ahogy aromája keveredik a friss grapefruittal, eleganciát és fényességet adva a fejillat borsos fűszerezettségű tűzijátékának. A szerelemnek szentelt vadrózsa bársonyos bimbójából szélesre táruló szirmok lebegése felveri a púderesen poros, szent fűszerek aromáját, mely kócos ködfátyolként telepszik bőrünkre, felidézve a szegfű varázslatosan vintage illatát. Miközben a szívjegyek kapcsolódnak bőrünk DNS-éhez, az illat elkezd átalakulni, egy rendkívül finom, hihetetlenül puha és meleg bőrjegy, mondhatni bőrpúder vibrálását észleljük, melynek tejszerű szantálfával bevont felszínét diszkrét animális dorombolás rezegteti meg. A kompozíció szívét az animális és bőrjegyek kombinációja tölti meg, szexi, meleg bőr, melynek bársonyos izzadságcseppjeit a lágyan folyó orriszvaj szelídíti meg, lágy ragyogása átitat mindent, ez maga a folyékony intimitás. Egy rendkívüli mélységű illat, ami bőrünk valamennyi pórusából áramlik, nem nyomja agyon egónkat, a lehető legerotikusabb módon alkalmazkodik testünk illatához, mintegy szexi kaméleonként kihangsúlyozva azt. Puha púderességgel átitatott második bőrünk alatt gyantás balzsamok által táplált tüzek gyúlnak, amit érzéki pézsmapaplan, izgalmasan fortyogó vanília és tonkabab takar be. Egy parfüm, amely az érzékiséggel és a kéjjel játszik, anélkül, hogy agresszív, vulgáris és hangos lenne. Bőrünk alatt megbúvó alkímikus csábítás, mely azonnal a szívünkbe hatol.
A Bright Red rejtélyes illata elkápráztat minket és beindítja fantáziánkat az egyedülálló kasmír, szantálfa és cédrus illatkombinációjával. A nyitány egy klasszikus gyermekkori emléket ébreszthet fel, mikor a nagymama házában, a sálas-bőrkesztyűs-szőrmés fiókban kutakodtunk. Amikor az arab tömjén és pacsuli aromái is beszivárognak orrunkba, szinte lángra lobbannak az érzékeink. A puha tapintású kasmíré a főszerep, a vetiver, a szantálfa és a tömjén a vintage bútorok képét idézi, mely az alapokban található pacsulival és cédrussal kombinálva, egy nemes borral teli hordó pikáns aromájává alakul. Ez az illat felidézheti a ramadan vacsorák képét is a porosságával és fűszeres-arabos fásságával a leszáradásban. Puhaságát és krémességét a pézsma elixírjének köszönheti.
lazolkov
