Lehet műalkotás egy parfüm, avagy művészetnek tekinthető a parfümőrök munkája? 4. rész
GREEN ARIA
Képzeljük el, hogy egy elsötétített, zöldes fényben derengő színházteremben ülve 30 percen keresztül illatokkal bombáznak, amelyeket hat másodperces szekvenciákba rendezve, az egyes ülésekhez rögzített illatmikrofon sugároz számunkra, miközben a színpadon 23 szereplő egy operának tetsző előadást prezentál egy elektronikával megvadított zenekari hangszerekkel eljátszott műben. Mindez 2009-ben, a New York-i Guggenheim Múzeumban történt, amikor bemutatták a Green Aria című audio-olfaktív élményt okozó előadást, ahol a zene és az illat egy operát utánozva egyesült.
A festészettel és az irodalommal ellentétben az illatok, ezen belül a parfümalkotások és a zeneművek is láthatatlan művészi kifejezésnek tekinthetők. Az egyik legszembetűnőbb hasonlóság az illat és a zene között a hangulatteremtő képességük. Mindkettő modulálja hangulatunkat, legalább olyan tartós benyomást keltve a szaglás és a hallás által, mint a többi érzékszervünk, a látás, a tapintás és az ízlelés révén.
Francis Kurkdjian parfümőr gyönyörűen fogalmazta meg az illatok és a zene kapcsolatát. Számára a zene és a parfüm abban rokon, hogy közös médiumot, avagy közeget használnak: a levegőt. Zenét hallunk, amikor az éter hullámain keresztül suhanó hangok rezgése megüti a fülünket, miként az illatos parfümöknek is szükségük van a levegő mozgására, hogy elérjék orrunk receptorait. Mindkét médium láthatatlan a festészet vagy az irodalom matériához kötöttségéhez képest. Talán ezért is hatolnak oly mélyre lelkünk bugyraiba.
A zene és az illatok által elmondott történetek összeolvadnak személyes érzéseinkkel, hangulatunkkal, légies lélek-kapuként feltárva rejtett belső világunk emlékezetfoszlányait.
Az illatok leírásában leggyakrabban használt kifejezések jórészt a zene világából eredeztethetők. A parfümösszetevők olyan aromás „hangjegyekké” alakulnak, amilyeneket akár billentyűs hangszereken is lejátszhatnánk – talán nem véletlenül nevezik a parfümőrök munkaasztalát parfümorgonának.
A zeneszerzőkben és a parfümőrökben közös, hogy különböző hang/jegyeket ötvözve alkotnak kompozíciót. A zene a vokális kommunikáció egyik legérzelmesebb formája, melyben a zeneszerző bármely hangot szinte bárhol felhasználhat a kompozíciójában, a parfümökben azonban ez nem lehetséges.
Akárcsak a zenében, a parfüm minőségét és karakterét is a teljes kompozíció határozza meg. A parfümöket csak akkor tudjuk értékelni, ha a teljes kompozíciót „meghallgatjuk”, az elejétől (fejillat) a végéig (alapillat). Csakúgy, mint egy zenemű, a parfümnek is van eleje, közepe és vége.
A parfümös illatjegyekkel és anyagok mennyiségével szemben a zeneszerzők rendelkezésére álló hang/jegyek száma meglehetősen korlátozott, viszont az összhatás érdekében más elemekkel is játszhatnak, így az oktávokkal, az egyes hangok hosszával, a tempóval, a hangerővel és a hangszerekkel is. Remekmű természetesen akkor jön létre, amikor a zeneszerzőnek sikerül úgy összekapcsolnia a hangokat és más elemeket, hogy a kompozíció sokkal több legyen, mint a felhasznált hangok összessége.
Ezzel szemben egy parfümőr szinte végtelen számú esszenciával és illatjeggyel játszik az emberek endokrin rendszerén, ezáltal összetett érzelmeket kialakítva. Akár egy költő, aki mély jelentésű szavakkal ír szöveget, a parfümőr olyan illatokkal ír költeményeket, amelyek mélyen gyökerező érzelmeket, kifinomult történeteket az illatok nyelvén mesélnek el.
Illatos színházi/zenei előadások évszázadok óta léteznek, például az 1860-as években Eugene Rimmel (francia származású brit parfümőr és üzletember – ki ne ismerné a Rimmel-féle szempillaspirálokat) a londoni Alhambra színházban készített egy „parfüm-szökőkutat” az előadásra szánt zeneszámok aláfestéseként.
Ugyanebben az évtizedben George William Septimus Piesse, angol kémikus és parfümész jelentette meg „The Art of Perfumery” című, mind a mai napig népszerű könyvét, melyben elsőként vázolta fel az illatokról hangjegyekben való gondolkodás tudományát. Ő alkalmazta először az illatjegy/hangjegy kifejezést művében, melyet ma is általánosan használunk.
Könyvében 46 különböző aromából álló összehasonlító skálát hozott létre, az úgynevezett „illatskálát”, melyben a hangjegyek skálázásának módszerét alkalmazta. Például a jázmin és a rózsa esetében mindkettőt a C hangjegynek feleltette meg, míg a civet és az ámbra az F hangot kapta. Bár ez a módszertan nem volt széles körben ismert és elfogadott, a terminológia tökéletesen beépült a parfümterminológiába, tehát nem véletlenül beszélünk illatjegyekről és összhangról az illatszerek leírásakor.
Richard Wagner a nevéhez kapcsolódó „végtelen dallam” terminusának megalkotása mellett olyan színházi zenei forma megteremtésére törekedett, amelyben az összes művészet – költészet, zene, vizuális képek, dráma, látvány – egy Gesamtkunstwerkben (összművészet), egyetlen mű mondanivalójának szolgálatába állítva, az emberi érzékelés minden dimenzióját megragadó egységes műben egyesül. Wagner szerint a „Zersplitterung der Künste” (a művészetek közötti megosztottság) már az ókori görögöknél bekövetkezett, ahol a szó, a zene, a képi világ és a tánc eredetileg tökéletes harmóniában létezett. A tökéletes görög államban kezdetben a görög tragédia testesítette meg ezt a harmóniát, de az „athéni polisz” bukásával a művészetek szétváltak.
De van egy érzék, amelynek aktiválására Wagner soha nem gondolt, mégpedig a szaglás. Jellemzően az illat csak akkor válik az operai élmény elemévé, amikor a szomszédos ülésen ülők túl sok parfümmel locsolják le magukat, vagy éppen mosdatlanságuk eredményeképpen produkálnak negatív olfaktórikus impulzust a közönség soraiban.
No, de eme hosszas bevezetés után kanyarodjunk rá blogbejegyzésünk fő témájára, a Green Aria előadásra, melyet szinte napra pontosan 14 éve, 2009 májusában mutattak be a New York-i Guggenheim Múzeumban. Egy „opera”, melyet inkább szagolni kell, mint nézni.
Az olfaktórikus zenemű megálmodója Stewart Matthew, író, rendező, vállalkozóból lett pénzügyi szakember, aki a kilencvenes években a Wall Streeten dolgozott befektetési tanácsadóként, majd 2004-ben létrehozott egy kutató-fejlesztő céget, a SenseLabot, hogy az idegtudomány és a mesterséges intelligencia kapcsolódó területeiben rejlő művészi lehetőségeket vizsgálja. E munkája révén találkozott Christophe Laudamiel parfümőrrel, akivel közösen 2008-ban megalapították az Aeosphere nevű „illatmédia” céget, hogy az illatokat kommunikációs eszközként használva vizsgálják azok kereskedelmi és művészi felhasználási lehetőségeit.
A mindössze 30 perces Green Aria eklektikus zenéjének megalkotására Nico Asher Muhly és Valgier Sigurðsson zeneszerzőket kérték fel.
Valgeir Sigurðsson izlandi lemezproducer, zeneszerző, hangmérnök és zenész. Björk mellett olyan előadókkal dolgozott együtt, mint Brian Eno, a CocoRosie zenekar, Ben Frost és Sigur Rós.
Björk felkérésére részt vett Lars von Trier Dancer in the Dark című filmjének zenei programozásában, melyből az I've Seen It All című dalt (duett a Radiohead Thom Yorke-jával) jelölték a legjobb eredeti dal Oscar-díjára 2001-ben.
A dal az alábbi linkre kattintva meghallgatható:
HYPERLINK "https://www.youtube.com/watch?v=d9zFt6M_GLo"
2005-ben megalapította a Bedroom Community lemezkiadót, ezzel elindítva Nico Asher Muhly zeneszerzői karrierjét is. Muhly amerikai kortárs zeneszerző és hangszerelő, aki klasszikus és popzenészekkel is egyaránt dolgozott, többek között Philip Glassal, Björkkel, de közreműködött David Bowie 1987-es Never Let Me Down című albumának 2018-as újrafelvételében is, hogy néhány közismertebb munkáját említsük.
Az előadás teljes zenei anyaga meghallgatható az alábbi linkre kattintva:
HYPERLINK "https://nicomuhly.bandcamp.com/album/scent-opera"
Amint elkezdődött az opera, a ház fényeit lekapcsolták, és a szinte sötétben ülő közönség a hangok és illatok absztrakt drámáját élhette át.
Az előadás eklektikusan rendhagyó szinesztetikus zenéje epizodikus volt, hol finoman, hol szökdécselő repülésekkel áramló, ahol a szinte egymással párbajozó hangok a regiszter végpontjai között szélsőségesen feszültek egymásnak elektronikus izgalommal. A zenekari hangszerek és az elektronika által előadott zenemű nem tartalmaz szavakat, csupán énekelt hangokat. Amikor a zene a hangok akkordját szólítja, az illatszórók is kibocsátják a megfelelő illatok „akkordját” pár másodpercre.
A mindössze 30 perces előadás négy tételben megírt története az öt elemről, bolygónk anyagairól mesél, amiket az ember bitorol, elorozva azokat a teremtő természettől. Tevékenysége által káosz támad, ami csak akkor csillapodik, amikor a 23 szereplő egyike, a Meretricious Green – az evangélikus zöld – a modernizmus evangéliumát hirdetve a természet és a technológia szent szövetségére szólítja fel a szereplőket. A természet és az iparosítás közötti epikus küzdelmet az illatok megénekelt, szavak nélküli zenével összekapcsolt sorozatával „mesélik el” a szereplők.
Az ember és a természet közötti küzdelem, avagy az emberiség által a természet megszelídítésére tett kísérletekről szóló zenés előadás minden szereplője egy-egy jellegzetes illatkarakterrel rendelkezik, amelyet néhány másodpercig a nézőtéri székekhez rögzített „illathangszóró” közvetít a néző és érző közönség számára. A természetet idéző karakterek illata jellemzően vizesen zöld volt, mint a frissen vágott fű, a nedves talaj, gyümölcsösek, néha hűvösek, miközben epizódonként fel-fel bukkantak az ipari vegyszerek, a fémek, a tűz által elhamvadt üszkös maradványok, a műanyagok viniles szaga.
A gyönyörű és kísértetiesen szürreális zene mindeközben folyamatosan sugallta a földi idő múlását, a Föld forgását, az óceánok ár-apály jelenségét, és valami baljóslatú dolog felé történő gyorsuló előrehaladást a feltáruló szagok kakofóniájában. Egyes szagok kifejezetten piszkosak, mint például a párizsi metróállomásokon érezhető égett gumiszag, mások pedig klasszikusan kevert, harmonikusan kerek illatok. Időnként megérkezik egy tiszta, semleges, víztiszta patakpart, majd egy virágoskert illata, amelynek hatására a kísérő zene is szinte kitisztul.
Szimatoljunk hát bele az előadás néhány izgalmas illatkarakterébe, és próbáljunk meg társítani hozzájuk Cherry Gardenes parfümöket!
A karakterek inkább fogalmak voltak, mint személyek, az Absolute Zero kifejezetten hűvös, nyirkosan hideg illatú volt. Mi más is illene jobban ehhez az aromához mint a:
Zoologist Snowy Owl
A „Hóbagoly” dérré vált harmatba áztatott, hűvösen friss zöld levelek illatával nyílik meg, a frissen hullott hó fagyos hátterében. Az üdítően friss, zölden mentolizált illatba jégbe fagyott gyöngyvirágok lágyan csilingelő aromái keverednek, miközben a hópelyhek zajtalanul hullanak, csillogó cukorkristályokkal beborítva a tájat. A sarkvidéki levegő zizegése keveredik a tavasz hírnöke, a kikeleti hóvirág bókoló virágjának puhán ölelő és gyengéd aromáival. A calone intenzív, vizesen ózondús hatásának köszönhetően játszi pillanatokra feldereng a görögdinnye lédús húsának illata, melyet fehér szirmú virágos felhangok kísérnek.
Ahogy továbbsiklunk calone-tutajunkon a gyöngyvirág és a menta áradatában, hasított kókuszdiókból csordogáló, egzotikusan meleg tejcseppek krémesítik az összhatást, és lélegzetelállító íriszporral meghintett zöld matétea-levelekben gázolva a galbánumgyanta földesen balzsamos aromája felé haladunk, amely enyhe füstölőkkel alkot összetett, többrétegű és titokzatos tavaszi erdei akkordot. A parfüm alaphangját meleg, bolyhosan bársonyos tónusok adják, kasmírtapintású, szárazan édeskés, vaníliába burkolt puha pézsmatollazatba ágyazva, mely megvéd a kinti zimankótól. A Snowy Owl hűvös indításának mélyén bolyhos melegség rejtőzik, mely egyre puhábbá válik, láthatatlan szárnyainak melegségével magához ölel, és többé nem enged el.
Mind a Meretricious Green, a Crunchy Green és a Funky Green Imposter karakteréhez is jellemzően légies, nedvesen zöld illatokat társítottak az alkotók. Ez utóbbi szereplő illata, a zeneszerző Nico Muhly elmondása szerint „létezésének egyik legintenzívebb élménye volt”, miként az enyhén kénes, kesernyésen mohás zöld illat megcsapta az orrát. A Crunchy Green illatába a parfümőr Laudamiel úgynevezett encián abszolútot kevert, amely a franciaországi szunnyadó vulkánokon növő encián növényből származik, friss, vizes zöld illatú, ami a cisz-3-hexenil-izobutirát molekula tulajdonsága is egyben.
De mi akkor inkább nézzünk egy visszafogottabb, inkább a Crunchy Green illatára emlékeztető illatot a Cherry Garden kínálatából:
Roos & Roos The Simples Collection Globulus
Az illat nyitását az eukaliptusz határozza meg: a levelek esszenciája (aromás) és a rügyek kivonata (gyümölcsösen zöld) felel az élénk frissességért. Ezzel tökéletesen simul össze a menta, amely a guatemalai kardamommal szövetségre lépve élénk, fűszeres kitörést produkál. Ezt a harsány zöld oldalt a zsályalevelek illata erősíti fel. A háttérben tengeri szelet érezni, amely olyan friss és üde, akár a reggeli harmat. A kristálymoha illatjegy (nagyon hasonló a tölgymohához) fás árnyalattal színesíti a kompozíciót.
A Wind and Earth-nek nedves, mohás földillata volt, egy kis szintetikus pézsmával meghintve, pacsuli ágyra fektetve. Ehhez a karakterillathoz jobbat nem is találhatnánk, mint a:
Floratropia Paris La Terre parfümjét
Gyökerek és kettétépett szárakból kibuggyanó növényi nedvek, moha és erdei aljnövényzet virágokkal vegyítve. Egy pillanat alatt feltölti az érzékszerveinket ez a vad, természetközeli illat, mely a Földanya erejét hordozza magában. Üvege újratölthető, és külön is megvásárolható, a dzsúsz 100%-ban természetes anyagokból, bio búzaalkohollal készült, vegán, 0% színezőanyagot tartalmazó, BHT és BHA tartósítószer-mentes készítmény.
Meglepő módon a Chaos figurájához egy különleges gyümölcsös illat társult, mely igazi absztrakciós kihívás volt Laudamiel részére. Szándékosan egy túltolt dzsúszt, egy gyümölcsös illatlevest kreált, melybe belecsempészte a Firmenich VELOUTONE® esszenciáját, melynek zöld gyümölcsös, barackhéjra emlékeztető hangulatot ad. Csodálatos, lágy virágos jegyeket kölcsönöz a jázmin, tubarózsa, orgona és loncvirág alkotásoknak, de érdekes hatásokat kelt a levendulás és a gyógynövényes kompozíciókban is.
Akkor repüljünk át a Földközi-tengeren Szicília földjére, egészen Cataniáig, és vizsgáljuk meg közelebbről a következő parfümünket, melyet akár Budapesten is megszimatolhatunk a Cherry Gardenben:
Antonio Alessandria Rusty Vibes
Egy háromrészes menüettként nyílik meg bőrünkön, olfaktorikus szimfónia egyik tételeként, melynek első futamai élesen felcsendülő, szinte csípősen harsanó, gyümölcsösen vibráló akkorddá állnak össze, mely pezsgése ellenére is felettébb megnyugtató hatású. A rebegve oszcilláló gyümölcsök feletti uralom és nyugalom megőrzéséért elsősorban a gazdagon áramló, diós állagú kókuszdió lehet a felelős, mely döbbenetes tejszerű árnyalatot ad ennek a lekerekített textúrájú nyitóakkordnak.
Az illatos menüett második részébe az absztrakt fények csábító tükröződései és azok virágos árnyékának játéka vezet át. A finoman szőtt virágos illatelemek – gyöngyvirág, jázmin, ylang-ylang – egyedi „sárga virág akkordja” különleges intarziába rendeződik bőrünkön, melynek sugárzó belső fénye sajátos mélységet kap a viaszos borítású, húsos virágszirmokból készült hangszerek által. A Rusty Vibes gyönyörű végleges testének sziluettjét a mandulatejesen lágy tonkabab és a pézsma keverékébe omló fűszeres, finom púderfelleg adja, amit a vanília és a tömjénes ámbra melegít fel, lágyan körbefonva az akkordot a naplemente bágyadt narancssárga sugaraival.
Napjainkban az ipari forradalom negyedik fázisát, a robotizáció korszakát éljük, melyhez talán az Industrial karakter illata áll a legközelebb, melyhez szinte egyhangúlag egy fiatal bukaresti parfümőr, David-Lev Jipa-Slivinschi, a Toskovat parfümház megálmodójának egyik remekművét választottuk.
Kifejezetten meghökkentő kreativitásával a sóvárgó emlékezés illatait alkotja meg, hihetetlenül gazdag, folyékony „illatoktávhangsorokat” tölt palackjaiba, hozzájuk pedig elfeledett, szürreális gondolatokat társít:
Toskovat Anarchist Extrait de Mémoire
„Ma a képmutatókon gondolkodtam. Szerelmet, hitet, megbocsátást, áldást, álmokat, szórakozást árusítanak. Bármit eladnak, amire van vevő. Ha nem ismerjük fel „őket”, csak magunkat okolhatjuk. Mert mi mindent egyszerre akarunk. Kisdedként követjük a csalfa, fehérgalléros ígéreteket egy szebb jövő reményében. Amiért persze meg kell dolgoznunk. Én pedig a hidegben állva, jeges hóval az arcomon, egy darab kenyérhéjjal a zsebemben válaszokat várok egy új kor reményében. Haláltusáját vívja a társadalom. Mi öltük meg. Hol találjunk vigaszt magunknak mi, minden gyilkosok gyilkosai?”
A Fire (+Smoke), mint az öt elem egyike, intenzíven füstös illatú volt, egy kicsit édesdeden pörkölt, olyan, mint amilyen a ruhák illata egy tábortűz körül eltöltött éjszaka után, ám egy ponton műanyag zacskóba csomagolt frissen sült kenyér illatát hordozta magában. Ennek illusztrálásához Julie Dunkley remekművét választottuk:
BeauFort London Rake & Ruin
Fűszeres gin alapon nyugvó fás füstös parfüm, egy vad és mámoros éjszaka illatának lenyomata egy pub teraszán, ahol nemes fák száraz gallyaiból máglyát gyújtottak – ez a folyékony füst illata. Kiürült rumoshordók abroncsukat vesztett, elszenesedett dongái füstölögnek, a fa és a füst kombinációja egészen elementáris módon taglózza le érzékeinket, mely mögött hamarosan megcsillan valami egészen sajátos édesség, pezsgőn harmonikus citrusossággal a perifériákon.
A mesterien kevert, egyre édesebb füstön átszűrődő narancs- és citromaromák izgalmas fűszerezettségűek, enyhén borsos, korianderes, miközben érezhetően frissen tépett tűlevelű fenyő, boróka és cipruságak is kerültek az egyre aromásabban izzó máglyára. Lenyűgöző pillanatok ezek, orrunk a csuklónkra tapad, nem tudunk szabadulni ettől az olfaktorikus élménytől.
A Magma illat olyan volt, mint a forró kátrány, ezt a hatást Laudamiel egy limbanol nevű molekulával érte el. A Runaway, a Shiny Steel a Chaos-hoz hasonló gyümölcsös illatot kapott, a Base Metal-nak nyers fémreszelék illata volt, míg a The Fresh Air tiszta, ózondús sarkvidéki levegőt árasztott.
Az előadást a Thierry Mugler divat-, illat- és dizájnház szponzorálta, az illatok alapanyagait a Firmenich biztosította Laudamiel mester számára.
Laudamiel egy nyilatkozatában elárulta, hogy szándékosan kevert absztrakt illatokat az előadás számára, amivel azt akarta elérni, hogy a közönség az illatok és a hangok kölcsönhatására összpontosítson, és ne a szagok kitalálásával vagy a mentális asszociációk feldolgozásával foglalkozzon.
Laudamiel kiemelte, hogy ha csak úgy találomra összedobnánk egy halom illatjegyet, az eredmény nem lenne kaotikus illat. Ahogy a fraktálgeometrikusok tudják, a káosznak megvan a maga rendezettsége. „Olyasmit kell létrehozni, ami majdnem az ellentéte annak, amit a parfümkészítésben csinálunk, ahol mindennek kereknek, harmonikusnak kell lennie. Egy hatalmas kaotikus örvénybe akartam vinni az embereket”. Majd nevetve hozzátette: „Ha olyasmit akarsz csinálni, aminek jó illata van, az sosem lesz jó illatú, és ha olyasmit akarsz létrehozni, aminek kaotikus illata van, az sosem lesz kaotikus.”
lazolkov
