Leírás és Paraméterek
Egy merész illatos kábítószer, mely jeges whiskybe áztatott zúzott, ragacsosan zöld kardamom magok zamatosan csábító aromájával indít, mely pillanatokon belül addiktív ópiumfelhővé válik, ami a dohány és a Lapsang Souchong ébenfekete tealevelek sötétarany hullámai felett lebeg a végtelen óceán közepén.
Paradox olfaktorikus kihívást jelentő, lenyűgözően összetett és egyedi alkotással állunk szemben.
Ebben az illatban minden annyira más, szinte felfoghatatlan, honnan veszi valaki a bátorságot egy ilyen bizarr, mégis azonnal rabul ejtő illat megalkotásához.
A tanninosan, kátrányosan parázsló akkordok szemérmetlenül keverednek a kormosra égett hordókban érlelt, tőzegesen füstös whisky (Skye-szigeti Talisker, vagy talán Laphroaig?) aromaanyagaival, percről percre változva, ópiumfüstbe burkolózva, egymásba diffundálva, kemény harcot vívva, megbékélve egymással, majd újra gyilokra kelve örökkön-örökké, mindhalálig.
Amennyiben a Beaufort-skálán mérnénk ennek a folyékony matériának az erősségét, akkor az egyértelműen a maximális 12, azaz orkán lenne, amikor a tenger teljes felülete fehéren porzik, a szél letépi és elfújja a hullámtarajokat, a látótávolság gyakorlatilag megszűnik, és a szél épületeket, tetőket rombol, súlyos pusztítást végez. De mindez – bármily meglepő – kifejezetten kedvünkre való.
Az ópium-feeling nagy valószínűséggel a száraz dohány, az alkohol (rum vagy whisky) egymásba olvadásának köszönhető, aminek van egy egészen ritka és különleges, édesen rotyogó gyantás tapintása.
A leszáradás során mit sem veszít erejéből az illat, talán a karcosságát hagyja hátra, de a megmaradt tompa nyugodtságában is iszonyatos energiák bújnak meg.
A kenderzsákokban tárolt dohánylevelek illata egyre édesebbé és gazdagabbá válik, miközben úgy érezzük, hogy egy nehéz brokátfüggönyökkel elsötétített viktoriánus vidéki házba kerültünk, kárpitozott, nehéz antik bútorok plüsspárnái közé, miközben halkan duruzsol a meleget árasztó kandalló, melyre néha dobunk egy kis oud forgácsot.
Kezünkben egy pohár Laphroaig – melyben már régen elolvadt a jég –, körülöttünk pedig megnyugtató, mézesen rumos, különleges aromavilágú Dunhill pipadohány füstje száll, a gőzölgő fekete tea aromájával egyesülve.
Beaufort-skálánk is már csak 2-est mutat, kis hullámok, de a vízfelület még sima, a fák levelei zizegnek, az arcon érezhető a légmozgás.
Tagadhatatlan, hogy egy olfaktorikus remekművel van dolgunk, ez nem a „szép illatok” kedvelőinek készült, hanem a „megátalkodott hívők” számára, átkozottul finom, kulináris dolog ez.
„Az érzelmi izgalom a tea, a dohány, az ópium, a whisky és a vallás révén érinti meg igazán az embereket.” George Bernard Shaw
Vélemények
Írja meg véleményét!
2020. 12. 07.
Szerelem volt az első szippantásra.