A levendula kultúrtörténete

A levendula egy különleges és gyönyörű növény, hosszú történelemmel. Mindenki ismeri az illatát, de a története is nagyon érdekes és régi korokra nyúlik vissza.Az emberiség évezredek óta használja sokféle célra.

A levendula a latin lavare (mosni) szóból kapta nevét, mivel az ókori rómaiak és karthágóiak levendulát használtak fürdővízben illatszerként és gyógyászati tulajdonságai miatt. Egy angol költő megfogalmazása szerint: az ókoriak „a virágokat és a leveleket használták a fürdőik illatosítására, és az általuk mosott víznek kellemes illatot adtak.”

Az 1500-as évek közepén ezt gondolták a szó eredetéről (lavare): „a bölcsek tapasztalatból megállapították, hogy jó, ha azt az emberi fejet mossák vele, akinek bármilyen betegsége vagy hidegből eredő gyengesége volt…” Sokan már akkor úgy gondolták, a levendula hatékony a mentális betegségek kezelésében, és fertőtlenít is.

A görögök nardusnak nevezték a levendulát, egy szíriai városra, Naardára utalva, ahol gyakran árulták ezt a növényt. Sokan egyszerűen csak nardnak hívták a növényt. Az a hiedelem járja, hogy Mária Magdolna felnyitott egy alabástromos üveg szpikenardot, és az olajjal bekente Jézus lábát, de nem teljesen világos, hogy a Bibliában említett szpikenard valóban azonos-e azzal a levendulával, amit mi az édes illata és gyönyörű virágai miatt szeretünk.

Érdekesség az is, hogy 3000 évvel azután, hogy Tutanhamon sírja lezárult, az 1922-ben felnyitott sírban talált levendula még mindig megőrizte illatát.

Plinius korában (23–79 AD) a nardus virágait 100 római denárért adták kilónként, ami meglehetősen nagy összegnek számított, tíz kiló kenyér vagy tíz liter olcsó bor árával volt egyenlő.
A rómaiaknak saját nevük volt a levendulára, az asarum, ami gyakorlatilag a vad szpikenardnak felel meg az angolban. Ez a név azért alakult ki, mert úgy gondolták, hogy mérgező viperák élnek a levendulában, ezért nagyon óvatosan kell betakarítani a növényt.

A 12. században Észak-Angliában a mosónőket lavendersnek nevezték el, mert a mosott ágyneműt a levendula illatával fűszerezték. A levenduláról úgy tartották, hogy megóvja a textíliákat a molyoktól és rovaroktól.

A levendulát Angliában az 1500-as évek közepétől kezdve termesztik kereskedelmi célokra. Több régió is alkalmas volt a levendula termesztéséhez. Számos, a levendula történelméről szóló kiadvány – a 19. század vége felé – említi, hogy az Egyesült Királyságból származó levendulaolaj akár 4-6-szor nagyobb árat érhetett a Franciaországban és más kontinensen termesztett növényekből kinyert olajnál. A brit levendulafajták állítólag a legszebb illatot biztosítják a ma elérhető összes fajta közül.

Az angol uralkodók nagyra értékelték a levendulát. I. Erzsébet (1533–1603) előszeretettel fogyasztott levendulavirágból készült lekvárt. A levendulabimbóból kellemes süteményeket készítenek. Abban az időszakban, amikor a levendulát főként gyógyászati és illatosító tulajdonságai miatt termesztették, II. Henrik (1609–1669) felesége, Mária a törékeny fehérlevendula változatot részesítette előnyben magának a növény szépsége miatt. Az óriási palotakertekben a nagy kerti sétányok szegélyezésére használták.

A levendulát Shakespeare (1564-1616) is megemlítette a műveiben. A Winter's Tale című alkotásában írt a levenduláról és más virágokról, amelyek a középkort szimbolizálják. Az 17. századi Írországban a levendulát gyakran használták a pázsitokhoz, kaszával rövidre nyírták.

Az 1857-ben kiadott A parfümözés művészete című munkában azt állítják, hogy a legjobb olaj a surreyi Mitchamben termesztett levendulából származik. Az olcsóbb levendulaolaj-fajtákat szappanok és zsírok illatosítására használják. A Mitchamből származó kiváló minőségű olaj viszont a levendulavízre volt fenntartva, ahogy akkoriban hívták.

Az 1900-as évek két világháborúja előtt Európa kisvárosait és távoli hegyi falvait még mindig „levendulaláz” fogta el, amikor az ott termesztett levendulából gyógyszereket készítettek. Francia parasztok levendula termését hozták a piacra, hogy kivonják belőle az illóolajat. Az aratási időszakban az általában kellemetlen közösségi szagok – a csatornák és a fokhagyma szaga – a fűszeres növények illatára cserélődött.

A levendulát Afrikában is nélkülözhetetlennek tartották. Egy helyi mondás a lila virágú növényről: „ahol a líbiaiak használják a testük mosásához, és soha nem hagyják el a házukat reggel, amíg a növény forrázatával megtisztulnak.”

Lássunk néhány levendulás parfümöt a kínálatunkból: