Lehet műalkotás egy parfüm, avagy művészetnek tekinthető a parfümőrök munkája? 2. rész
A parfümök és az illatok művészi kontextusban való elemzése során blogbejegyzésünk első részében 1970-ig jutottunk, amikor Dieter Roth svájci/izlandi művész az elfolyósodó sajtok illatos versengését rendezte meg egy Los Angeles-i galériában, mely mondanom sem kell, osztatlan sikert aratott a fintorgó amerikai közönség soraiban.
A következő ismertetésre kerülő alkotás hasonló módon okozott traumatikus illatélményt a műkedvelők számára, hiszen 1987-ben Jana Sterbak Vanitas: Flesh Dress for an Albino Anorectic alkotásának alapanyaga huszonhárom kiló pácolt nyers steak volt, egy szabóbábura felhelyezve.
Húsruha egy anorexiás albínó számára
Miként a cím is sugallja, a mű a „vanitas” műfajába tartozik, amely a halált és a romlást bemutató művészeti kategória. Központi fogalma a földi javak elmúlása, ami a Héber Bibliában is megtalálható: Prédikátor könyve, Ótestamentum (Pré. 1, 2): „Minden hiábavalóság”. A vanitas-motívumok alapvető álláspontja, hogy az ember nem ura saját életének, minden Isten kezében van, avagy „Ember tervez, Isten végez”.
A hús fokozatos lebomlása és az azt kísérő „illatok” elengedhetetlen kísérőjelensége az alkotásnak, melyet minden bemutató alkalmával újra kell készíteni, hogy a nézők szemtanúi lehessenek ennek a folyamatnak, de az objektum szaga csupán mellékes a mű fő mondanivalójához képest.
A vanitas-ruhában megnyilvánuló szörnyű bomlási folyamat – ahogy lassan kiszárad és bőrszerű anyaggá zsugorodik – vizuális analógiaként címében is összekapcsolódik az anorexiával, a test önsanyargató éhezésén keresztül is érzékeltetve jelenkori kultúránk nőkkel szemben támasztott elvárásait és az annak való megfelelési kényszert.
A Csehszlovákiából Kanadába emigrált dadaista szellemiségű, architektonikus konceptuális művész alkotásában a mulandóságra (az élet hiábavalóságára) utalva a hiúság és a testi bomlás kontrasztját helyezi fókuszba, a testi és testen kívüli szabadság megtapasztalására ösztönözve.
A steak márványozott textúráját a nyers húst behálózó vastag zsírrétegek adják, miközben a közeli falon egy fiatal nő pózol a húsruhában egy fényképen. Kezdetben a steak friss és tűzpiros, majd fokozatosan bézs és barna színűvé vált, megváltoztatva alakját és méretét, ráfeszülve a próbababára.
Sterbak eredeti, 1987-es alkotása egy szabóbábun tartósítva, napjainkban a párizsi Georges Pompidou Központ gyűjteményében található.
Calaj Transilvania
Egy csodálatosan intenzív, erőteljesen gazdag és magnetikus illat lett, amely szinte vonzza a fényt ebbe a sötét világba, ezáltal távol tartva a félelmet. Ennek a parfümnek a kiemelkedő illatjegye a meggy, az intenzív ízvilágú, sötétre érett, szinte fekete cigánymeggy vérvörös levének aromája. Diszkréten édes, kifejezetten száraz hatású az indítás, aminek egy egészen különleges rózsaillat ad valami elmondhatatlan rozsdás hátteret. Igen határozottan érezhető egy fémes, már-már tényleg a vér illatára emlékeztető fémes íz a szájpadlásunkon.
A virtuóz meggy illata továbbra is uralkodó, de az illat szívében előbukkan a tubarózsa és a jázmin duettje, de egyértelműen a meggy illata uralkodik, maga alá gyűrve ezt az egyébként dominanciára törekvő két virágillatot. A hófehér, ártatlannak látszó virágok hiába küzdenek a bitang és vérvörös bogyósgyümölcsökkel, tépik, szaggatják egymást, de esélytelenek.
Miközben a parfüm gyümölcsössége egyre szárazabbá válik, pikánsan animális jegyek is felbukkannak, kifejezetten mézesen édes körítésben. Puha vaníliás gyanták és egy csipet oud is érezhető a leszáradáskor, gyönyörű! Ez nem is parfüm, hanem palackba zárt költészet.
Volt néhány korábbi példa is arra, hogy állati húst ruházatként alkalmaztak művészi tárgyként. Az 1939-es New York-i világkiállításon Salvador Dalí The Dream of Venus pavilonjában tenger gyümölcseiből készült ruhák, köztük egy homárbikini is szerepelt egy víz alatti paradicsomban úszkáló modellen.
Lady Gaga kiállása a „Don't Ask, Don't Tell” ellen
Egy gondolat erejéig még Jana Sterbak „húsruhájánál” maradva ugorjunk előre röpke 23 évet, és meglepődve tapasztalhatjuk, hogy alkotása a 2010-es MTV Video Music Awardson fellépő (8 díjat is besöprő) – bolygónk egyik legismertebb emberén – Lady Gaga amerikai énekesnő testén reinkarnálódott.
A fentiek alapján eredeti ötletnek éppenséggel nem mondható, azóta a poptörténelem egyik legismertebb és leghírhedtebb ruhájaként nyilvántartott alkotást az argentin Franc Fernandez tervezte.
Lady Gaga sokkoló ruházatával az elhallgatásra és a képmutatásra épülő „Don't Ask, Don't Tell” politika – mely szerint a katonaságra jelentkezőket nem lehet a szexuális irányultságukról kérdezni – ellenében kívánt fellépni. 2011-ben aztán Barack Obama elnök alá is írt egy jogszabályt, amely lehetővé tette a nyílt szolgálatot a meleg, leszbikus és biszexuális amerikaiak számára is a fegyveres erőkön belül.
Joseph Beuys, Olivestone, 1984
A dadaizmus folytatásaként az 1960-as évek eleje óta működő művészeti irányzat, a Fluxus egyik reprezentánsa Joseph Beuys (1921-1986) német származású performansz- és szobrászművész, aki Olivestone című művét 1984-ben a Defense of Nature projekt részeként állította ki Zürichben.
A kő fontos anyag Beuys munkásságában, különösen, ahogy életre tudja kelteni a rideg ásványi anyagokat. Az Olivestone öt darab eredeti 18. századi homokkő tartályt mutat be, melyek Durini báró dél-abruzzoi birtokáról származnak. Homokkő medencéket hagyományosan az olasz pincékben használtak a fogyasztásra szánt olívaolaj lefejtésére.
Ezekbe a tartályokba Beuys valamivel kisebb homokkő lapokat illesztett, egy keskeny rést hagyva az eredeti matéria és a töltőkövek között.
Az így kialakított tartályokat 200 liter olívaolajjal töltötte meg, így beszivárogva magába a kőbe, amely a közlekedőedény rendszer révén egyesítette a régi vályúkat és a téglalap alakú panelek szivacsként viselkedő porózus anyagát. E kölcsönhatás miatt a kiállítási tárgyakhoz időről időre további olívaolajat kell hozzáadni, hogy az olaj szintje állandó maradjon, miáltal a mű folyamatosan fejlődött – egyedülálló és tökéletesen kiegyensúlyozott szintézist hozott létre a különböző ellentétekből: növényi és ásványi, szilárd és folyékony, férfi és nő.
Az olívaolaj az élő növényvilágot képviseli, a kő az élettelen ásványi birodalmat, az eredeti kőmedence a női elem, míg az ebbe a keretbe illesztett homokkőlapok férfi elemnek tekinthetők. Az olívaolaj hozzáadása, amely mind a belső, mind a külső részeket összeolvasztja, a két különálló testből egy új valóságot hozott létre.
A kiállítóterem levegőjét áthatotta az olívaolaj napsütötte, sziklás tájakat felidéző, melegítően zöld és lágyan olajos illata, mely szinte mágnesként vonzotta a látogatókat az áttetszően tükröződő felületű homokkő tartályokhoz, melyekre ráhajolva saját tükörképükkel szembesülhettek.
Az alkotás folyamata videón:
https://www.youtube.com/watch?v=rHDSoNXpq6A
A Peccatrice nem más, mint a szicíliai életérzés parfümös fiolába zárva. Édes cédrus, oliva olaj, feketebors és édeskömény mind egy bűvös mediterrán világba kalauzolnak bennünket. A cédrus szinte vibrál, ahogy a markáns feketeborssal keveredik, azonban mikor megérkezik az olivaolaj földesen meleg különleges sós illata, az édeskömény pikáns aromájával kombinálva melengető fűszeres-fás aromává alakul át.
Roelof Louw, Soul City, 1967
Roelof Louw (1936-2017) a Dél-Afrikából Angliába emigrált szobrász, festő, installációs művész és tanár 1967-ben a londoni Covent Garden Arts Lab-ben állította ki két hétig a The Orange Pyramid Show című tárlaton a Soul City című művét.
A művész közel 6000 friss, vastag héjú narancsból embernagyságú piramist épített egy 2x2 méteres négyzet alakú fa léckeretben.
A közönség invitálásaként a művész felkérte a tárlat látogatóit, hogy mindenki vegyen el egy narancsot, ezáltal megváltoztatva a narancspiramis molekuláris formáját, aktív részt vállalva az alkotás szerkezetének alakításában. Nem nehéz elképzelni az akciónak a kiállítási tárgyra gyakorolt hatását.
Az emberi test arányait idéző négyzet alapú piramisforma emlékeztet arra, ahogy általában a piacokon vagy a zöldségesnél szokták kínálni a narancsot, mely miközben racionálisan rendezett szerkezetűnek tűnik, ugyanakkor az összeomlás vagy a dinamikus változás érzetét is kelti. Ezt a gondolatiságot támasztja alá az a fikció is, hogy ha a szobor anyagát alkotó narancsokat érintetlenül hagynák a látogatók, az idő múlásával a beavatkozásuk nélkül is – azaz ha nem vennének a gyümölcsből – a piramis organikus bomlásnak indulna és szétesne.
A kiállítótermet belengő, felemelően friss és mosolygós narancs illóolaj aroma a kiállítás végeztével is még hetekig érezhető volt az épületben.
A Porto Vintage fejillatában ajtót szaggatva tör előre a kandírozott narancs az ánizzsal és a frissítő kardamommal karonfogva. Szívében a gyömbér, fahéj, szegfűszeg meleg és keleties keveréke adja a hangulatot: „Hmmm, ejha! Itt Mézeskalács készül!!” Nem is kell sokat várni arra a mézeskalácsra, mert az alapban bizony ott ül a pacsulival, finom likőrrel és pézsmával, egy nagy adag fűszeres narancskoktéllal, pár csepp Grand Marnier-vel megbolondítva.
Walter De Maria, New York Earth Room, 1977
Walter de Maria (1935-2013) a 20. század egyik legbefolyásosabb művésze volt, aki négy népszerű mozgalomban is aktívan részt vett – az installációs művészetben, a minimalizmusban, a land artban és a konceptuális művészetben. Olfaktórikus irányból közelítve a land art mozgalom egyik ikonikus alkotása fűződik hozzá, mely immáron 45 éve megtekinthető, változatlan, gondosan karbantartott formájában: The New York Earth Room.
Képzeljünk el több mint 100 tonnányi tőzeggel és kéregdarabokkal kevert és nedvesen tartott termőtalajt egy 3600 négyzetméteres padláson a New-York-i Soho gyárépületében.
A helyiségbe nem lehet belépni, csak az ajtóból szabad megtekinteni, de a természet átható illata már az épületbe lépve mellbevágó, és alapvetően elüt a Sohoban megszokott levegő „illatától”.
Az atmoszféra kifejezetten sűrű, mintha üvegházba léptünk volna, egy dús és gazdagon komplex ősi illat, amely szinte azonnal betölti elménket a természet archetipikus képeivel, a nyugati civilizáción túlra repítve minket, a természeti istenek korába.
Walter de Maria gyökeresen forradalmasította a művészetet, mindig arra törekedett, hogy alkotásaival összekapcsolja az embereket a természettel.
Tjärn az északi erdők mélyén rejtőző tavacska, melynek felszínén a levelek által szűrt holdfény csillan meg egy őszi estén. Földes gubókban megbúvó moha, fakéreg és bogyók illata találkozik az elhamvadó tűz melegében. Igazi szaglás-meditációs vízió a semmi közepén, egy elveszett tó rekettyés partján, egy erdő mélyén, ahol a fény és a sötétség áll egymással szemben. Paradox érzés, elveszettnek érezzük magunkat a természet zord szépségébe zuhanva, de mégis a megfelelő helyen vagyunk a megfelelő időben, biztonságos szent menedékben.
Csodálatos álom-delírium, hallucinációk illuzórikus észlelése, hasonlóan ahhoz, mint amikor álmodunk, de mégis ébren vagyunk, miközben piros dinnye folyékony húsából eredő fátyolcseppekkel kergetőzünk, bors és kardamom éles párafelhőjében, összemosva a földes hamu és a málna aromáját. Zivatar előtti köd száll le, megnedvesítve a világosbarna dohányleveleket, apró spórákkal teli buborékokat fújnak a telepes zöld mohák, megnedvesítve a zsírosan humuszos erdei termőföldet, miközben aranygyantaként édesítik a lehullott tűleveleket.
Annak a hegyi ösvénynek az illata, mely még nincs kitaposva, és amelyen csak a vakmerő és őrült kecskék merészelnek végigmenni. Ez a parfüm szokatlan és meglepő alapokon nyugszik, ami a kecske vad oldalát mutatja meg. A kecsketej, a gomba és a szarvasgomba illatjegyei a vadonra emlékeztetnek, ahol előtérbe kerül a nedvesen szerves földesség, az animális erők és az agresszivitás, melyet olyan aromák jelképeznek ebben a parfümben, mint a costus, az oud és a bőr.
- lazolkov -
TERMÉKEK:
Ezeket is add hozzá:
Nincs készleten
65.500 Ft
Raktáron
60.500 Ft
