Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek. A sütik használatát bármikor letilthatja! Bővebb információkat erről Adatkezelési tájékoztatónkban olvashat.

Elfogadom
Termékek Menü

Lazítsuk fel a parfümök világában kialakult bináris koncepciókat!

Az emberek évezredek óta viselnek illatokat abban a hitben, hogy testszaguk elfedésével, vagy éppen annak kiemelésével váljanak vonzóbbá. A parfümök több ezer évvel ezelőtti keletkezésének idején nemek nélkülinek tekintették az illatszereket. Mindenki szabadon kísérletezhetett különféle aromás növényekkel.
 
 
Amennyiben a férfiak a Marsról, a nők pedig a Vénuszról érkeztek, hogyan létezhet uniszex illat, amely mindkét nemnek tetszik?
 
Az ókori Egyiptomban a parfümöt, vagy nevezzük inkább illatos anyagnak, elsősorban vallási szertartásokon az istenek tiszteletére használták, a rómaiak és a görögök jázmint és más virágok illatát alkalmazták testszaguk elfedésére. Nem véletlenül, hiszen a Bibliában is az áll, hogy illatot kell kenned magadra, hogy elfedd a testszagot, de nem történik hivatkozás nemre vonatkozóan, így tehát ez érthető „vala” férfiakra és nőkre is egyaránt.
 
 
A nemi illatú sztereotípiák a 19. századi Európába nyúlnak vissza, amikor a férfiak és a nők nagyon eltérő szerepekben ragadtak meg. A feltörekvő középosztálybeli férfiak zömében úgynevezett fehérgalléros munkaköröket töltöttek be, míg a nők a színfalak mögött, jellemzően otthon munkálkodtak, teadélutánokat tartva, életük általában a háztartás körül forgott, a konyha, a kandalló és a kert köré összpontosult, virágokat rendeztek, mostak, főztek, takarítottak, gyereket neveltek.
 
Ezek a különbségek tükröződtek az akkoriban viselt illatokban is.
 
A 19. századi Európa férfiúi a fás, földalapú illatokat viselték, hogy képviseljék azokat a tulajdonságokat, amelyeket a férfiassággal társítottak, ami a velük szemben támasztott társadalmi elvárásokon alapult. Kevésbé édesdedek-cukrosak, mint a női illatok, és kisebb mértékben semlegesek, mint a mai uniszex illatok. Általában fás, füstös, gyantásan zöld, fűszeres és gyógynövényes, tipikus barbershop-jegyek erősítik meg őket. Gyakran a férfiaknak fenntartott tárgyak, élvezeti cikkek ihlették, mint például a pipadohány, gondoljunk a kockás inges favágókra, ahogy duzzadó izmos karjukkal nyüstölik a fát az erdőben és a nyers faszilánkok illata mindent beborít, a durva cserzetlen bőr vagy erős füstös skót whisky illatára, nem is beszélve a vetiverről és a tölgymoháról, vagy akár a lőpor illatáról.
 
 
 
Ezzel szemben a nőket a tiszta, természetes, virágos aromák, a vaníliával és gyümölccsel átitatott édes ehető aromákkal teli illatok várták az illatszerész boltokban.
 
Ezeken a berögzült tradíciókon való túllépés a szintetikus illatvegyületek feltalálásával egy időben következett be, aminek eredményeként a középosztály számára megjelentek a könnyebb, finomabb illatanyagok, amelyek korábban csak a nagyon gazdagok számára voltak elérhetőek.
 
Az illatok gyakorlatilag univerzálisnak számítottak egészen 1921-ig, mikor is a Chanel piacra dobta mára ikonikussá vált No5-jét, melyet marketing szempontból kifejezetten nők számára címkéztek. Gyakorlatilag innen datálható, hogy maga a parfüm szó is a női nemhez kapcsolódó hétköznapi fogalommá vált. Nő = parfüm, akkoriban szinte kizárt volt, hogy a parfüm szó maszkulin asszociációt váltson ki valakiből a hétköznapokban.
 
 
Érdekességképpen az egyik leghíresebb amerikai férfi kölni is tulajdonképpen női illatként indult „Early American Old Spice” néven, de érdektelenség miatt elbukott, így 1937-ben új „Old Spice” néven adták ki, és a férfiakat célozták meg vele. 
 
Tehát az 1940-es évektől kezdve az illatmarketing és a reklám tökéletesen bináris módon szexuálissá vált azzal a céllal, hogy a férfiakat és a nőket a szexuális sztereotip szerepek primitív sémái alapján késztessék az illatszerek vásárlásra.
 
Az első uniszex illat
 
Akkor ugorjunk vagy fél évszázadot az időben, mivel 1994-ben egy meghatározó, már-már radikális dolog történt, amikor is Alberto Morillas spanyol és Harry Fremont francia parfümőrök alkotása hatalmas hullámokat vetve megjelent a piacon, átlépve a korábban a marketing „szagemberek” által meghúzott nemi bináris vonalat Ez így 30 év távlatában is jelentős mérföldkőnek tekinthető az illattörténelemben, mivel ez volt az első illat, amelyet uniszexként forgalmaztak.
 
 
Alberto Morillas úgy nyilatkozott a megjelenés után, hogy „a CK ONE túllép a nemek, a szexualitás és a faji megkülönböztetés régóta berögzült kódjain, és ezáltal megtestesíti a szabadság eszméjét”. 
 
Praktikusan egyszerű, csavaros tetejű üvegével és a parfümben uralkodó friss és tiszta illatával azon kevés termék egyike volt, amelyet az ezredforduló előtt előre megfontolt szándékkal és úgy hoztak létre, úgy marketingeltek, hogy a férfiak és a nők számára is egyaránt vonzó legyen. 
 
 
 
A CK One elszabadult sikere ismételten azt bizonyította be, hogy mennyire befolyásolják az embereket a reklámok. Amint Calvin Klein uniszexként hirdette meg parfümjét, emberek ezrei tették félre a nemi identitás szerinti illatpreferenciájukat, és névértéken fogadták el a CK által bedobott nemi semlegességet, legalábbis az illatok terén.
 
Lehet különbség a férfiak és a nők szaglása között?
 
Számos kísérletet folytattak, melyek azt bizonyították, hogy a nők összességében jobban, erősebben érzékelik a szagokat, ráadásul többet meg tudnak különböztetni, mint a férfiak. Ennek kissé ellentmond, hogy ezzel szemben sokkal több ismert férfi parfümőr van, mint nő. Érdekes eredményt hozott az a közvélemény-kutatás is, mely egyértelműen kimutatta, hogy a nők hajlamosabbak férfi illatokat viselni.
 
 
Az emberek szaglása az életkor előrehaladtával romlik, de úgy tűnik, ez gyorsabban megy végbe ez a férfiaknál. Általában az emberek szagérzékelési képessége 60 éves kor körül kezd romlani, bár nagy különbségek vannak az egyének között.
 
Ennél a pontnál nem tekinthetünk el az emberi testszag kérdéskörétől sem, hiszen az nagyban befolyásolhatja az illatos anyagok, így a parfümök működését is a bőrfelületünkön:
 
Vajon lehet különbség a férfi és a női testszag között?
 
 
Az köztudott, hogy az emberi bőrfelület mirigyei sokféle olajat termelnek, melyek alapból, jellemzően szagtalanok, a testszagot igazából a testünkön munkálkodó baktériumok és gombák tevékenysége okozza, miközben feldolgozzák és megemésztik ezeket az anyagokat, és innen származik a testszag.
 
A környezet és annak páratartalma, hőmérséklete is szerepet játszik, de az aktuális, illetve jellemző étrendünk is, melyre egy klasszikus példa a fokhagyma allicin nevű, kéntartalmú vegyülete, melyet a szervezetünk allil-metil-szulfiddá (AMS) dolgoz fel, amely aztán egyesek számára kellemetlen szagként távozik a pórusokon és a tüdőnkön keresztül. 
 
 
Tehát a mondás abszolút igaz: az vagy, amit megeszel!
 
A férfiak testhajlataiban izzadáskor androsztadienon termelődik, mely egyfajta szteroid hormon, amely tesztoszteronból származik, és bizonyítottan viselkedési adaptációt vált ki, elsősorban a nők hangulatának modulációjával. 
 
Hasonló módon a nők vizeletében lévő vegyi anyag az ösztratetraenol is hasonlóképpen hat, és a férfiak hangulatát javítja látványosan. Az úgynevezett nemi feromonok többségét a nők termelik, és csak kis részben a férfiak. Ennek nyilvánvaló evolúciós oka van: a női szervezet így jelzi a férfi tudatalattijának, hogy éppen termékeny időszakban van-e, avagy sem.
 
Állítólag agyunk képes felismerni a másik ember nemét az általa kibocsátott illatok alapján, még akkor is, ha nem vagyunk ennek tudatában.
 
Itt megemlíteném Helen Keller egyik mondását, akiről azt kell tudni, hogy két érzékszervét is elveszítve egészen pici gyermekkora óta siket és vak volt, aki a néma és mélységesen sötét világában megtanult írni, olvasni és beszélni, könyveket írt, háborúellenes aktivistaként híres előadó lett, kiállt a női egyenjogúságért, sőt, Ő volt az első siket és vak diák, aki egyetemi diplomát szerzett.
 
 
Nos, Helen Keller mondta, hogy: „A férfias kilégzés általában erősebb, élénkebb és jobban megkülönböztethető, mint a nőké. A fiatal férfiak illatában van valami elemi, mint a tűz, a vihar és a sós tenger. Lendülettől és vágytól lüktet. Mindent sugall, ami erős, szép és örömteli, és fizikai boldogság érzetét kelti bennem.” 
 
Tehát a parfümök minden esetben kölcsönhatásba lépnek az ember aktuális és jellegzetes illatával – nevezzük testszagnak –, és az illatjegyeik azonnal megváltozhatnak, ha érintkezésbe kerülnek az adott személy bőrkémiájával. 
 
Szinte kizárt, hogy két egyforma parfümöt viselő személynek ugyanolyan illata legyen. Tehát minden illat egyedi jeggyé alakul át, amely sajátos személyes érintést hordoz. 
 
 
Mi határozza meg az uniszex parfümöket, melyek a legjellemzőbb tulajdonságaik?
 
Az elmúlt évtizedekben a teljes szépség- és divatipart erősen áthatja a nemi semlegesség, a női és férfi stílusok gyakran keresztezik egymást.
 
Ahogy a fiatalabb generációk egyre újabb kifejezési módokat fedeznek fel, a parfümmárkák is támogatják a nemek közötti átjárhatóság vízióját, egyfajta illatmetamorfózisnak lehetünk tanúi napjainkban, amit a niche parfümök is jól tükröznek.
 
A nemek szerinti illatkategóriák mindig is létezni fognak, ezáltal egyszerű és egyértelmű módot kínálva a gyors és impulzív illatvásárlásra. Az uniszex illatok az individualizmust és a választás szabadságát képviselik, nemi elfogultság vagy ítélkezés nélkül. Tehát egy sikeres uniszex parfümnek mindig valamiféle univerzális vonzerővel kell rendelkeznie.
 
 
Azt talán leszögezhetjük, hogy az illatnak nincs neme?
 
A letisztult egyszerűség talán az egyik legfontosabb elem, amely meghatározza az uniszex parfümöket, ezáltal olfaktorikusan is megteremtve a férfiasabbnak és nőiesebbnek tekintett illatjegyek egyensúlyát. Ez a genderfluiditás apránként rombolja le a konvencionális normákat, szétzúzva a hagyományos erkölcsöket, és az új parfümbrandek egyre bátrabban mernek megjelenni dominánsan friss, éles, tiszta illatjegyekkel, amelyek a tömegvonzás helyett az individualizmust emelik ki. Ez azért is lehet döntő fontosságú, mert manapság az emberek az illatválasztással elsősorban saját személyiségüket szeretnék kifejezni. 
 
A genderfluiditás mentén a folyékonyság ebben az értelmezésben természetesen nem azt jelenti, hogy nemek ne lennének. Francis Kurkdjian parfümőr szerint a nemek közötti folyékonyság/fluiditás azt jelenti, hogy képesek vagyunk-e folyékonyan, vagyis fenntartások nélkül átváltozni, avagy közelíteni a másik nemhez akár az illatok terén is.
 
 
Szintén Kurkdjian mondta, hogy „Mindig vannak nőies jegyek a férfi illatokban” „Az egyik példa, amelyet nem sokan tudnak, az a narancsvirág, amely szinte elengedhetetlenül jelen van a férfi parfümökben, a másik a gyöngyvirág, ami szintén sok férfi parfümben megtalálható, de a márkák jellemzően ritkán tüntetik fel az illatpiramisban, elvégre, ha a férfi közönséget célozza meg termékével, hogy nézne ki abban a feminin gyöngyvirág?
 
Lassan egyre több márka kezdi felismerni, hogy a vásárlók ma már hajlandóak olyan illatanyagokba fektetni, amelyek megerősítik önazonosságukat. Elmúltak azok az idők, hogy a parfümöket heteronormatív fantázia-forgatókönyvek alapján fegyverként forgalmazzák az ellenkező nem vonzására.
 
Egy olyan világban, ahol parfümök létezhetnek nemi különbözőséget megjelenítő címkék nélkül, ott megszűnik ez a tudati korlátozás, amely megakadályozná az embereket abban, hogy kipróbálják azokat az illatokat, amelyekre alapvetően rezonálnak, de az előítéletek esetleg visszatartják őket. (Példa: a reptéri shopokban, parfümériákban hogy nézne ki egy férfi a női parfümök polcainál?) Az illatok és maga a parfümválasztás sem lehet elsősorban a férfiasság és a nőiesség mércéje, vagy meghatározója. A mai világ a végletesen mozgalmas életstílusra helyezi a hangsúlyt, és ez szerintem arra ösztönöz mindenkit, hogy bármilyen illatot viseljen, viselhessen.
 
 
Profán megközelítés, de az uniszex illat olyan, amelyet egy férfi ugyanolyan kényelmesen viselhet, mint egy nő. Az uniszex illatok létezésének talán egyik fontos előfeltétele, hogy nem kötődnek konkrétan egyik nemhez sem, sőt, konkrét illatjegyekhez sem feltétlenül, miközben véleményem szerint szinte minden illatjegy lehet akár uniszex parfüm alkotórésze.
 
Nézzünk akkor egy férfiasnak gondolt illatjegyet, a BŐR-t, mely szerintem egy tipikus uniszex parfüm összetevője lehet.
 
Vizsgáljunk meg közelebbről is két bőr domináns parfümöt a Cherry Garden polcairól:
 
De Gabor Leather Forever Extrait de Parfum
 
Fejillat: Sáfrány, Fahéj, Szarvasgomba, Bőr, Rózsa
Szívillat: Bőr, Oud, Ámbra, Nyírfa, Vetiver, Szantálfa, Pacsuli, Toszkán Írisz
Alapillat: Bőr, Ámbra, Styrax, Kasztóreum, Tölgymoha, Oud, Vanília, Mósusz
 
 
A parfüm érdekessége, hogy a kezdő impulzusok sötéten izzó, meleg és fűszeres aromaanyagainak megjelenésétől egészen a leszáradás utolsó sóhajáig stabilan hozza ezt a tipikus bőr illatot. A fejillat egyértelműen prezentálja a klasszikus bőrdzseki illatát, ami a parfüm szíve felé haladva egyre fűszeresebbé édesedik, fahéjjal és szarvasgombával és írisszel megbolondítva. A második bőrként viselkedő bevonat igazi szenvedélyt és rejtélyesen addiktív összhangot nyújt viselőjének. A kompozíció mindvégig a szenvedély lángját élteti forrón hömpölygő gyantákkal, karakteres fás jegyekkel, melyet hihetetlenül lágy vaníliás, ámbrás bőrbe burkoltak. Az illatjegyek alapján férfiasnak gondolt, de tökéletesen unisex illat.
 
Plume Impression Elégance Cuirée
 
Fejillat: Bergamott, Borókabogyó
Szívillat: Guajakfa, Pacsuli, Olibanum
Alapillat: Ámbra, Bőr, Vetiver
 
 
Ebben a bőrihlette illatkoktélban citrusok és tágas zöld terek kontextusában nyílik meg az elegáns bőr aromája. Édes gyanták és fás illatjegyek összjátéka hozza létre ezt a kifinomult unisex remekművet, egy parfümöt, kifejezetten az ínyencek számára. Álmomban zajos tömeg vesz körbe egy lovaspóló versenyen, lovak vágtatnak a ropogós füvön. Elegáns, fehér ruhás hölgyek, előkelő, szivarozó urak élvezik a játékot, örömteli és fényűző pillanat.
 
A bőr mint parfümösszetevő
 
Mivel a bőr komplex illatát lehetetlen magából az anyagból kinyerni, a parfümőrök olyan illóolajokat állítanak elő, amelyek a bőr illúzióját keltik akár szintetikus, akár természetes eredetű aromák segítségével.
 
Ilyen szintetikus aromamolekula lehet az izobutil-kinolin, mely élénk, intenzív bőr karakterrel rendelkezik, és gyakran használják a bőr illatjegyének kialakítására.
 
Természetes alapanyag lehet a nyírkátrány, melynek sajátos bőrszerű füstje van, vagy borókából, aldehidekből, de a pacsuli, a fekete tea és a dohány is megidézheti a bőr sajátos illatát. A női chypre és a férfi barbershop-illatok is leginkább bőrszerű érzékiséggel bírnak, de a bőr akkord simán elvihető fás, aromás, virágos, sőt ínyenc, gourmet irányba is.
 
A bőrösnek nevezett illatok nagymértékben eltérhetnek egymástól, a füstöstől, a fástól, az animálisan vadállatiastól, a virágostól, az ínyenc gyümölcsöstől a füstösen égetett vagy finoman árnyalt dohányos tónusokig, Tehát a kísérő elemek függvényében egy tipikus uniszex illatjegyről beszélünk. Egyedi hatásuk, hogy erős asszociációkat ébresztenek a kabátok, dzsekik illatával és a bőrtáskák belsejével.
 
 
A bőr cserzése és a középkori európai parfümgyártás meglepő módon szorosan összekapcsolódik, ami alapvetően a „gantier parfumeurs” hagyományában gyökerezik, egy párizsi kesztyűkészítő céhben, amely bőrkesztyűket készített a királyi udvar és az arisztokrácia számára. Az egész cserzési folyamat olyan visszataszító szagú volt a felhasznált vegyszerek miatt, hogy a kész bőröket virágesszenciákkal, olajjal, pézsmával, cibettel és ámbrával kezelték, hogy elfedjék a fertelmes szagokat.
 
Medici Katalin különösen szeretett bőrkesztyűt hordani, ezért megkérte parfümőrét, hogy illatosítsa be azokat, ezáltal elfedve a bőr erős illatát. Óriási sikert aratott az arisztokrácia körében, és lassanként a magas társadalmi rang és kifinomultság jele lett az illatos bőrkesztyű. Grasse városában – amely akkoriban még nem a parfümökről és az alapanyagok gyártásáról volt ismert, hanem a bőrkikészítő üzemeiről – irdatlan módon elkezdték fejleszteni ezt a tevékenységet, nem mellékesen az illatos olajok előállításához szükséges virágok telepítését is. 
 
Nézzük akkor a következő férfiasnak titulált illatjegyet, mégpedig a KOSZTUSZT!
 
 
Egyike azon kevés növénynek, melynek illatprofilja nagyon közel áll az állati eredetű összetevők aromájához. A kosztusz (Saussurea) növény gyökere abszolútumának gyönyörű, pézsmás, szívósan lágy illata van, amely hasonlít a meleg állati szőrzet illatához, antik bútorok és az ibolya földes aromájával, a nedves szőrzetű kutyák kifejezetten állati felhangjával. Nemcsak állati pézsmajegyet ad a parfümkeverékekhez, hanem fixálóként is jól működik, a szillázst is nagyban erősíti. Egy rendkívül magas illatintenzitású alapjegy, és úgy működik, mint egy botanikai pézsma a parfümben. Egyesek szerint a híres YSL Kouros eredeti formulája tartalmazott természetes kosztusz gyökér kivonatot, amit napjainkban jellemzően szintetikumokkal helyettesítenek.
 
 
Annick Goutal parfümőr úgy írja le a kosztusz illatát, mint ami koszos zoknira, zsíros, mosatlan hajra és a kecske szagára emlékeztet, mégis elismeri, hogy egy kompozícióban kivételes komponens lehet. Bár a nőket talán nem vonzza a piszkos zokniillat gondolata parfümjeikben, de talán vigasztaló lehet, hogy a reggeli szerető illatára is emlékeztet egyeseket. Maradjunk annyiban, hogy a kosztusz sokak szerint a férfiasság merész érintése az illatszeriparban, de megfelelő környezetben kifejezetten feminin is lehet.
 
Akkor szimatoljunk meg kosztusz tartalmú parfümöket a Cherry Garden kínálatából.
 
Sandalia Othoca
 
Fejillat: Bergamott, Piros kakukkfű, Majoránna
Szívillat: Boróka, Levendula, Costus
Alapillat: Pacsuli, Vetiver, Ámbra, Cédrus
 
 
Ebben az uniszex kompozícióban tökéletesen keveredik a kosztusz a mediterrán fűszernövények, a kakukkfű és a majoránna herbálisan édes illatával, melyben abszolút tetten érhető a tenger sós párája is. A pacsuli vágyakozó, meleg földességével száll a fűszerek zöld aromája, amit a kosztusz varázsol el enyhén sós tengerparti illattá.
 
Wolf Brothers Goat
 
Fejillat: Ibolyalevél, Osmanthus, Kecsketej, Gomba, Szarvasgomba
Szívillat: Szegfűszeg, Kömény, Cédrusfa, Tűlevelű, Pacsuli
Alapillat: Vetiver, Moha, Szőrme, Oud, Kosztusz, Bőr
 
 
A Goat kiváló példája annak, hogy a szokatlan és meglepő alapillatokon nyugvó parfümök milyen komfortos és egyben addiktív hatásúak tudnak lenni. A földes, mohazöld kabátba burkolt állati szőrme érintése, a hegyi ösvények illata, mely még nincs kitaposva, és amelyen csak a vakmerő és őrült kecske mer végigmenni. A tűlevelű jegyek elképesztően érdekes ellenpontját adják az osmanthusszal édesített tej laktonikus aromájának, amit az oud és a kosztusz alakít puhán simogatóan szőrmés animális akkorddá.
 
Záróakkordként szippantsunk egy nagyot, a szintén férfiasnak titulált KÖMÉNY illatából!
 
A kömény illatjegyként gyakran szerepel a férfi parfümökben, ellensúlyozandó a világosabb, könnyedebb illatjegyeket. Egyike azoknak az illatjegyeknek, amelyeket vagy kedvelnek, vagy a gondolatától is visszarettennek az emberek. 
 
 
Azok a parfümisták, akik kevésbé szeretik a köményt, a testszaghoz vagy az izzadsághoz hasonlítják illatát, míg azok, akik szeretik, csodálatosnak találják. Ez nem véletlen, hiszen gyönyörű testiséget kölcsönöz a női illatoknak is, különösen napjainkban, amikor az állati eredetű összetevők gyakorlatilag nem léteznek, csak a hardcore kézművesek között terjed etikus körülmények között nyert állati matéria. A kömény jól passzol a virágesszenciákhoz és a fás akkordokban is jól megállja a helyét, de gyakran szerepel a fűszeres keleti illatokban.
 
Mindenesetre a parfümökben kevés olyan polarizáló illatjegy található, mint a kömény. Természetesen nem kell megijedni, ha meglátjuk az illatpiramisban, hiszen ez egy olyan összetevő, amelyet leggyakrabban arra használnak, hogy meghitt, meleg, enyhén diós és földes árnyalatokat adjanak egy illatkompozícióhoz.
 
Miller et Bertaux Indian Study/Santal+++
 
Fejillat: Mysore szantálfa, Amyris
Szívillat: Kömény, Curry
Alapillat: Fás jegyek, Pézsma
 
 
A szantálfa talán az egyik legrégebbi természetes nyersanyag, amelyet az ember rituális célokra használ, az indiai Mysore szantálfa pedig a legjobb minőségű, hihetetlenül finom, édes és tiszta illatú matéria, mely nyugtató hatást fejt ki mind az elmére, mind a testre. Ezt a pazar illatot a szantálfa krémes szépsége előtti tisztelgésnek szentelték, egy háromdimenziós fűszeresen  fás illatban. Egy trópusi fákkal körbeölelt indiai település kaotikus labirintusában bolyongunk, a masala fűszeres felhőjéből különösen a napfényes curry és a kömény tejszerű illata kábít el, és kölcsönöz különleges fűszeres testet a balzsamos szantálfának. A parfüm leszáradása tovább lágyítja az illatot a testes és kasmírpuhaságú pézsmával, emlékeztetve az emberi bőr meleg illatára.
 
Antonio Alessandria Fara
 
Fejillat: Citrom, Bergamott, Ausztrál kaviárcitrom/Finger Lime, Borsmenta
Szívillat: Magnólia, Kömény, Sós és vizes akkord
Alapillat: Cédrus, Tömjén, Pézsma, Ámbra
 
 
A Fàra egy tündöklően ragyogó, mégis száraz és forró citrusos akkordban nyílik meg, ahol a citrom, a bergamott és a lime frissessége lép elsőként a színpadra. A borsmenta jeges feljegyzése a szárazan pezsgő citrusfélék ellenpontjaként szolgál. A citrusfélék, a menta és a só illata a bőrünkön egy illatos és elegánsan hangulatos tengeri légkört teremt, miközben a száraz tűlevelű örökzöld cédruserdőkből magnóliaszirmok lélegzetét hozza a szicíliai forró levegő, egy csipet köménnyel fűszerezve, amely termikus illatjegyként további hőt ad ehhez a döbbenetes illatos élményhez. Finom és diszkrét füstölők illata kúszik a tenger felől, sivatagi szelek szárnyán érkezve, döbbenetes karizmával rendelkező, kihagyhatatlan illatorgia, forró nyári napok délutánján nélkülözhetetlen…
 
Egy adott illatprofil valódi anatómiájának megállapításához az illatjegyek megértése az első lépés, melyhez valljuk be, azért jó pár éves tapasztalat szükséges, de ne keseredjen el egyetlen kezdő sem, ha egyszer rátéved erre az útra, ebbe a végtelen illatlabirintusba, akkor nincs megállás…
 
Napjaink egyre jellemzőbb tendenciája, hogy elsősorban magunkért és saját érzéseinkért viselünk illatokat, nem másokért. Az uniszex illatok új dimenziókat hozhatnak a korábban megszokott bináris világunkba.
Egy biztos, az apáink Old Spice-jában található férfias jegyek és az anyáinkat körüllengő jázminos, fullasztó virágos köd között egyensúlyt teremtő uniszex illatok egy aromás középutat jelenthetnek.
lazolkov
 
Fordulj hozzánk bizalommal, várunk üzleteinkben és egy illattanácsadás keretében segítünk megtalálni álmaid illatát, mert egy illat nélküli nap elvesztegetett nap!
 
Ráadásként kattints rá Krissz és lazolkov legújabb podcastjére, melyben drótszamaraikra pattanva, a fenti uniszex témát vesézik ki a Margitszigeten!
 
 
blog comments powered by Disqus